köszöntő
Stressz. Levegőszennyezés. Helytelen táplálkozás. Megnövekedett kalóriabevitel. Káros UV-sugárzás. Függőségek: drog, dohányzás, alkohol. Túlterheltség, megnövekedett munkamennyiség. Családok szétesése.
A környezeti ártalmak és kockázataik aktuális, sokrétű, számos területen jelentkező, mindannyiunkat érintő téma. Ide tartoznak a társadalombeli és életvitelünkből, vagy annak változásából adódó ártalmak, a környezeti, illetve a habituális ártalmak. Ezek sokszor külső hatást jelentenek, bizonyos esetekben viszont magunk vagyunk felelősek egyéni életünkben kialakulásukért.
A környezeti ártalmak okozta betegségek kezelése, illetve megelőzése holisztikus megközelítést, széles körű társadalmi összefogást igényel. Hisszük, hogy ezekben a helyzetekben az egészségügynek is lehetősége és felelőssége segíteni. Ezért hoztunk létre e célra egy szervezetet.
Az Egyesület egyedülálló és hiánypótló módon olyan szakembereket, intézményeket, munkatársakat, partnercégeket és civil szervezeteket von be munkájába, amely által több nézőpont figyelembe vételével tud megoldásokat kínálni, és aminek révén széles körű és sokrétű párbeszédet tud kezdeményezni a szakmán belül, valamint a média és a lakosság körében.

Rólunk

A Magyar Ártalomcsökkentő és Környezeti betegségekkel foglakozó Egyesületet 2021 végén alapítottuk azzal a céllal, hogy segítsük a káros hatások minimalizálását.
Küldetésünk, hogy a szakma és társadalom figyelmét felhívjuk arra, hogy a megelőzés mellett egyre fontosabbak azok a megoldások, eszközök, amelyek által az ártalmak csökkenthetők.
Az Egyesület egyedülálló módon kívánja összefogni a különféle környezeti ártalmakat és azok egészségre gyakorolt hatásait és több témában is kutat, publikál és tűz ki célokat.
Kapcsolat
- 1021 Budapest, Széher út 84.
- +36 (1) 392 8200
- info@artalomcsokkentes.hu